Egy idő után fenn áll a kérdés, hogy kinek írsz. Fiókja mindnekinek van (optimális esetben), olvasója keveseknek. Mikor kisebb voltam, egyáltalán nem gondoltam mindezt komolyan, sőt ellene voltam az egésznek. Úgy gondoltam, ha lennének olvasóim, akkor a véleményük befolyásolna. Mára meggondoltam magam. Nem, nem befolyásol a véleményük, és ennek nagyon örülök. Bár annak még jobban örülnék, ha egyáltalán lenne, akinek a véleménye befolyásoljon. : )
A legtöbb író azonban szerintem saját magát gátolja, ezen túl kell lépni. Az ember szégyellős, (ál?)szerény, na meg "egyáltalán, hát hogy én valaha?". Ez a portál, és más g-portálos oldalak, barátok, családtagok, magyartanár, pályázatok, a kiskutyád is kedvedre lehetnek abban, hogy megtudd, igazából jó véleménynel vannak az írásaidról. (És általában így szokott lenni.)

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2010.10.15. 08:52 Vivi86 Kaptam hideget és meleget is, mikor elkezdtem. 15 éves voltam. Azt mondták soha semmire, sem leszek jó és fogalmazni, sem fogok tudni. Azt mondták egy olyannak, mint én, aki nehezen fogalmazz és szenved a helyesírási hibáktól, nem itt lenne a helyem. Hülyének voltam címkézve. Magam voltam, egyedül és magányos. Még is elkezdtem valamit. Eleinte csak vázlatok voltak, aztán a vázlatok kezdtek össze állni egy hang, azt mondta bennem: Menni fog ez kislány! Aztán 16 éves koromba megszületet első írásom, majd a következő a következő. 17 éves koromba felröppent a gondolat bennem meg kéne próbálni egy könyvvel. Ki tudja, ha mást nem gyerekeimnek jó lesz. 18 voltam mikor megszületette eleinte Wellner Melinda története. Kezdetbe nem állt úgy össze, de egy nap észrevettem, hogy miden reggel leülök és dolgozok rajta. 20 évesen egy nap ismerősöm megjegyezte erre a könyvféleségre: - héj dolgozz, ezen ez tetszik! Ki kéne adnod. 22 évesen rádöbbentem majdnem 12 írásom van, amiből kézzel foghatóan legalább hatot meg tudod osztani másokkal.    Jött az ötlet, hogy akkor megosztom másokkal is az én világom. Kezdetbe magam is úgy voltam hátha megtalál valaki, aki támogatna, nem kéne szenvednem, munkakereséssel, tehetném azt, amit szeretek. Mert ez volt legfőbb vágyam ennek szerettem élni, új értelmet adott életemnek. Most már, hogy pár éve itt vagyok, próbálok irogatni munkaidő mellet, zavaros családi életem mellet bevallom, csak azért teszem, hogy másokat boldoggá tegyek, meg azért, hogy megmutassam másoknak.    Legyen bármekkora problémád, legyél bármenyire mások állttal nézve hátrányba kiszorítva az emberek átlagos világából, lehetsz hiperaktív, mozgássérült, diszleksziás, diszkalkuliáés, diszgráfiás – az utolsó három nekem is van, és nem takargatom, felvállalom, hogy másoknak erőt adjak! – ez a mi világunk. A ti világotok, mi teremtjük külön, külön és együtt, hogy végül egy nap, mikor egyedül ücsörögsz, elővedd valahonnan a gépedről és elkezd olvasni pont azért, hogy elmenekülhess a gondok elől a mi világunkban, ahol, béke, szeretett, és csupa csodálatos dolog vár terád.   Azt hiszem, ezért írok, ezért van oldalam, és ezért élek ennek, ami mára, már ha úgy nevezzük a gyerekeimnek is, tekinthetem, hisz én teremtettem őket és akármi milyen és megannyi szépséghibájuk is van, szeretik olvasni, hisz egy gyerek sem lehet tökéletes, de még is szeretik azok akik megismerték.    Köszönöm , hogy megoszthattam és tomogattak . Számomra az írás, sokat jelent még akkor is ha csak Hobbi szinten művelem egyenlőre.   Vivi

2010.09.06. 20:36 Layofel Sokáig én is, mondhatni úgy a fiókomnak írtam. Pontosabban 6 évig. Bár szerintem ez a 6 év nekem kellett, hogy végül valami elfogadható(bb) írást/írásokat adhassak ki kezeim közül. És aztán, hogyan vitt rá a lelkiismeret, hogy végül feltegyem egy oldalra mindazt mit megalkottam? Részben a kíváncsiság, mert nem hiszem el, hogy aki ír, az nem kíváncsi, hogy mégis talán másnak mi lenne a véleménye arról amit megír. A másik pedig egyszerűen csak az, hogy... Őszintén szólva a remény miatt, hogy neme találkozik össze valami hozzá értő történeteimmel és mondjuk segítene a kiadatásban. Bizony merész és nagy álom, főleg, hogy én magam csak hobbiból írogatok, ráadásul igen kevés idővel, de... Hátha sikerül még, és nem Építőmérnökként kerülök ki a nagyvilágba.